2010. október 26., kedd

A frusztráltak

A frusztráltak

Műanyag golyóstoll, erőlködő költő,
nem megy nettó száz alatt sehova már ő.
Kopott a dívány, nincs rajta díva,
az asszony is elment, más úgyse hívja.

A versének címe, a csodálatos Irma,
ez az utolsó mű, amelyet ma írna.
Az asztalon zacskós tej, Bakonyi vagy Sole,
senki nem kérdi, hogy ugyan már alszol-e?

Üres a hűtő, le kéne olvasztani,
mindent elvesztett, mit el lehet veszteni.
Izzik a képcső az álom dobozban,
de senkit nem érdekel, mi folyik Bostonban.

Az ablak alatt üvölt egy eltévedt tüntető,
sikolya veszélyes, fület büntető.
A falról vigyorog egy húsz éves Schwarzi,
ha elsőre nézed, nem osztrák svájci.

Klezmer lemez hangja, a szomszéd gramofonja,
az ős nyilas a maradék haját is befonja.
Ellen zajként induljon hát Richard Wagner,
borongós időnk lesz, mondja Szilárd Aigner.

Feltűnik a múzsa, naná hogy Paris Hilton,
az a hír most róla, hogy kint aludt a hídon.
She sleaps on the bridge - mondja Pálfy István,
Bizony Hilton bridzselt, zúgják Kőrisfán.

Az ablak alatt áll egy kihasznált buldózer,
súlya akkora mint nyolcszáznegyven dózer.
Az Apeches nem peches, a hivatali Vali.
tini lány olvassa, holnap hétkor tali.

Zúg a zuglói atomreaktor,
mit akar maga itt este hatkor?
Mondja Ernesto egy Tiesto fannak,
de hiába beszél, akárcsak a falnak.

A Szent István park lakója egy fősulis tanár,
kit három kicsi szív ma is hazavár.
De ő azt hiszi kidobta a neje,
ennek pedig már nyolc esztendeje.

Kopott aluljáró, ócska falfirka,
szeretlek Feri, szeretlek Fannika.
Ne gyertek ide, mondtam már párszor,
reszket az anya, mint nedves villanypásztor.

Az ambulancián új nejlon fogy el,
senki semmit sem lát, de mindenki figyel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése