Elmélkedés a régi nagypapáról

 Elmélkedés a régi nagypapáról

Elkezdett vicceket mesélt,
limekről és lomokról,
szőkenőről és apósról,
de a végső poén mindig ő maga volt.

Ahogy bajszát az orrához húzta,
domborodott az idős homlok,
képként peregtek a fűtési gondok,
s hogy nem takarított megint a gondnok.

Ölébe vett, s Toldit olvasott,
meg ki tudja, még mit mesélt,
hogy valami szegény legény,
megtalálta hitvesét,

Egyszer a tóhoz is elvitt,
s mondta, ott egy vadkacsa nézd,
leráztam, figyelj ide,
elmúltam már tizennégy.

Mindig idézettel készült,
S szónokolt ő könnyes szemmel
egyszer ki akartam futni,
de remegve kért ne menj el.

Én viszont elrohantam,
épp fontos hívást vártam,
s ő lemondóan, hozzátette,
"mostanában fáj a hátam."

S idén, a nap végén feltűnt,
hogy egész nap egy szót sem szólt,
csak nézett maga elé némán,
s egyszer kétszer bólintott.