Felmentettek

 Felmentettek
Egy töri lecke margójára

Tornaórán mindig ketten voltunk felmentettek.
Mert ki az, aki a kora reggeli szél fagyos mosolyával szeretne találkozni?

Aztán a kopott fapadon egyre többen lettek
Mellettünk,
Ilyenkor a világ nagy dolgairól beszélgettünk, meg néha becsempészett kifliket ettünk,
Ezt most már bevallhatjuk így férfiasan.

Voltak, akik aztán bátorságot vettek,
Talán az első én voltam, mikor kimondtam,
Hogy egy forradalom érdeklődés hiányában
Nem maradhat el.

Aztán később páran olyat tettek,
Amit még soha, meghallgatták azt a bizonyos rádiót,
Pedig fizikából sem voltunk különösebben jók.
De történelemből annál inkább.

Voltak, akik ekkor már jelszavakat festettek
Éjszaka éltek, nappal csak úgymond léteztek,
Azt mondtuk, a kis emberek története
Sokszor a legérdekesebb.

Aztán puskaporos lett a levegő, és mi ott találtuk magunkat azon az utcán,
Melyről azt mondtuk, hogy a végtelenbe visz,
És csak az látja, aki hisz,
Abban hogy jön egy új világ.

Előttünk volt nagy nevek névsora,
Dicső harcok pergő képsora,
De a múlt már elmúlt,
S hát tudtuk, hogy a múltból nem lehet megélni,
Csak a jövőért.

Aztán elszabadult a szabadság szele,
Füstporos sötétségként lengte körül életünk legmeghatározóbb napjait.

Láttunk olyat, amelyet legvadabb rémálmainkban sem,
S éreztünk olyat is, amit szerelem nem adhat,
Sírva vigadtunk, majd nevetve sírtunk,
Igaz ez utóbbi már inkább az őrület miatt volt.

Görcsösen próbáltunk még a múltba kapaszkodni,
De ekkor Mátyás dicsőséges hadjárata már nem segített.
S eme kiszolgáltatott vergődést úgy kell elképzelni,
Mint ahogy aranyhal próbál vidáman élni egy kiszáradt kaktusz mellett.

A nagy szavak visszhangjának árnyékában
Boldogok voltunk, ha láttuk a napot,
S az- az álom, hogy majd béke és szabadság lesz,
Az unokáinknak örökségül maradt

Mi nem voltunk ekkor már felmentettek.