2009. Március 15.

Tisztelt alpolgármester úr, tisztelt egybegyűltek!

Március 15-ét többek között a szabadság, hazaszeretet és az ifjúság ünnepeként emlegetjük.

Szabadság, hazaszeretet, ifjúság. Egymást feltételező, és összetartozó fogalmak. Mindegyik elvész a másik nélkül, ez a magyar történelem felemelő pillanataiban, például 1848-ban egyértelmű volt.

A mai korban azonban e három szó meglehetősen eltávolodott egymástól. Az emberek nem érzi szabadnak magukat, valós vagy vélt problémák miatt kilátástalanul, csüggedten, sőt lemondóan várják a holnapot. Az egészséges, mondhatni józanul büszke hazaszeret is hiányzik.

A minap busszal a belváros felé tartva egy maroknyi óvódás csoportot láttam, négy -öt évesek lehettek, akik pontosan itt a Petőfi szobornál nemzetiszínű zászlókkal sorakoztak fel. Csupán fél percig volt szerencsém őket megfigyelni, de az ő szemükben még láttam a csillogást, miközben büszkén tartották kezükben a papírzászlókat. Eközben a buszon pár középiskolás diáktársam azon sajnálkozott, hogy miért kell kokárdát tűzni, ünnepi ruhát ölteni, és az „ egyáltalán mi értelme van ma már március 15-tel foglalkozni?” -kérdéssel summázták kortársaik többségének véleményét.

Többször elhangzott már, hogy a generációs különbségek egyre jobban éleződnek ki, s mára már hiányzik a fiatalokból a szabadság vívmányai iránti lelkesedés és a hazaszeretet. Nagyon sokan nem szeretnek Magyarországon élni, s sokan hagyták el az országot, vagy tervezik, hogy el fogják hagyni. Sok fiatal érzi úgy, városa s tágabb értelemben véve hazája nem fogadja be.

Ezért gondolom úgy, hogy ma Szombathely városa példát mutatott.

Példát mutatott, mert a mai március 15-i ünnepség sorozat befogadta a fiatalokat, kezdve talán a Neumann János Általános iskola Március üzenete című műsorával, folytatva a Weöres Sándor Színház előadásával, ahol középiskolás diákok statisztáltak, képszerűvé téve a forradalmi eseményeket. S talán –hogy egy kicsit haza is beszéljek- azzal is elősegítette a város a fiatalokkal való jó kapcsolatát, hogy sokadik éve támogatja a Városi Diákönkormányzatot. Azt a Diákönkormányzatot, mely -egy egykori diákpolgármester szavaival élve - a demokrácia tanulásának egyik legfontosabb intézménye.


Én ma diák-alpolgármesterként állok Önök előtt. S azt kell hogy mondjam, hogy ez az alpolgármesteri tisztség két olyan feladattal bír, melyek mindenki számára üzenet értékűek, ezek pedig az alázat és a szolgálat. Alázat, azaz elismerni, hogy mindig van, aki felettünk áll, van vezetőnk, aki meghatározza az irányvonalakat, -jelen esetben a diákpolgármester- és természetesen ő is tekintély alatt van. Véleményem szerint mindannyiunknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt feladatunk újra megtanulnunk a tekintély tiszteletét. A másik a szolgálat, azaz az egyéni érdekeket háttérbe szorítva dolgozni, tenni azért, hogy a szombathelyi fiatalok egy élhető, szerethető városban éljenek. Hogy senkinek ne keljen szégyenkeznie, mikor megkérdezik tőle, hogy melyik városban született, hogy melyik városban él. Hogy büszkén mondhassuk, magyar, szabad fiatalok vagyunk, szombathelyi fiatalok.

Kívánom, hogy a következő időszakban Szombathely nevének hallatán mindenkinek eszébe jusson három másik fogalom. Szabadság, hazaszeretet, ifjúság. Mi ezért kívánunk dolgozni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!






Elhangzott 2009. március 15-én a városi beiktatáson.